Garázdaság Székesfehérváron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a helyszínen elfogták az öt elkövetőt.

A járőrök Székesfehérváron, a Sárkeresztúri úton ellenőriztek 2019. július 25-én hajnalban egy Opel típusú személygépjárművet, valamint annak 19 éves vezetőjét és a gépjármű utasait. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a négy nagylóki személy, valamint sárosdi illetőségű társuk nem sokkal korábban Székesfehérváron, a Seregélyesi úton egy családi konfliktusból adódó nézeteltérés miatt tettleg bántalmaztak egy 45 éves nagylóki, valamint egy 35 éves sárbogárdi lakost. A bántalmazás következtében a nagylóki asszony könnyű, míg a sárbogárdi férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható öt férfit az egyenruhások a helyszínen elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.

<< Vissza az előző oldalra