Garázdaság Szolnokon és Kunhegyesen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök mindkét büntetőeljárásban gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőket.

Egy szolnoki férfi szóváltásba keveredett édesanyjával Szolnokon, 2021. május 18-án 19 óra 10 perc körül és a vita hevében a jogsértő egy teli palack borosüveget dobott ki a társasházi lakásuk második emeletéről. A kihajított üveg szerencsére senkit nem talált el és anyagi kár sem keletkezett a cselekmény kapcsán, hiszen a flaska a parkoló autók közé esett. A 30 éves férfit a rendőrök elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Nem sokkal később ismét bejelentés érkezett a rendőrségre, ekkor egy kunhegyesi férfi azt panaszolta, hogy 2021. május 18-án 21 óra körül a házának utcafronti redőnyébe egy ismeretlen személy beleütött, ami megrongálódott. Az egyenruhások rövid időn belül elfogták és előállították a magatartásával másokat megbotránkoztató 18 éves férfit, akit előállítottak a Kunhegyesi Rendőrősre, és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett, elmondása szerint vagányságból ütött bele a redőnybe. A nyomozó hatóság garázdaság vétség miatt folytat eljárást.

<< Vissza az előző oldalra