Golfütővel és ököllel bántalmazták haragosukat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.

Az eljárás adatai alapján Marcaliban, 2021. augusztus 13-án délután O. János és Cs. Ferenc egy korábbi elszámolási vita miatt összetűzésbe került közös ismerősükkel, akit golfütővel és ököllel tettleg bántalmaztak. A sértett az elsődleges adatok alapján 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban a cselekmény alkalmas volt arra, hogy súlyosabb sérülést okozzon.

A rendőrök a 40 és a 20 éves helyi lakosokat a bejelentést követő pár percen belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók mindkettőjüket súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra