Gyalogost gázoltak Győrben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy fiatal lány sérült meg a balesetben.

Győrben, a Szigethy Attila úton a Fehérvári út felől a Tihanyi Árpád út irányába közlekedett személygépkocsijával egy 63 éves győri férfi 2022. szeptember 15-én 14 óra körüli időben. Haladása során a közúti forgalomirányító fényjelzőkészülék zöld „SZABAD” jelzésén megkezdte a kanyarodást a Tihanyi Árpád útra. A sofőr kanyarodása során - figyelmetlenségéből kifolyólag - nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos átkelőhelyen a gyalogosok forgalmát szabályozó jelzőlámpa -villogó zöld- jelzése mellett átkelni szándékozó 19 éves mosonmagyaróvári gyalogos nőnek, akit járművével elütött. A fiatal lány a baleset következtében megsérült, őt a mentők kórházba szállították. A Győri Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit.

1

2

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gyalogosan közlekedők, illetve a gépjárművezetők figyelmét: 

  • Az őszi és téli időszakban kiemelten fontos a gyalogosok részéről is a láthatósági szabályok betartása, hiszen korábban sötétedik, valamint ilyenkor előszeretettel viselnek sötétebb színű ruhákat. Ez különösen veszélyes lehet olyan útszakaszon, ahol nincs közvilágítás, amely lakott területen kívül és belül egyaránt előfordulhat. Éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül az úttesten, útpadkán, leállósávon tartózkodó gyalogosoknak fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie!
  • Ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen! 
  •  A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról! 
  • Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani!
  • A gyalogosok, amennyiben a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, azon haladjanak át az úttesten!
  • A KRESZ szabályai a gyalogosokra is vonatkoznak. Mielőtt az úttestre lépnek, mindig győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak-e kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!
  • A járművezetők esetében is nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
  • Próbáljanak szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra