Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra mérlege számokban.

A rendőrök egy halálos kimenetelű, nyolc anyagi kárral és két személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.

Mint arról korábban beszámoltunk halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Sopronban, az Ady Endre úton 2021, szeptember 4-én 23 óra 56 perckor. A szemle adatai szerint a 20 éves sofőr a Hajnal tér irányából haladt a Besenyő utca felé személygépkocsijával. Az erősen jobbra ívelő kanyarban nem az út vonalvezetésének és a "30 km/h" korlátozó jelzőtáblának megfelelően választotta meg a gépkocsi sebességét, amelynek következtében balra kisodródott és a járdára felhajtva elütötte a gyalogost, majd egy lakóház kerítésének csapódott. Az elütött 39 éves soproni férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

..

A szolgálatot ellátó állomány összesen öt embert fogott el, ebből kettőt tetten értek a rendőrök, egy fővel pedig az ellen érvényben lévő körözés miatt intézkedtek. 

A járőrök intézkedéseik alkalmával három közigazgatási és huszonnégy helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben büntetőfeljelentést, míg öt esetben szabálysértési feljelentést tettek.

Az egyenruhások 397 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során hat esetben jelzett pozitív értéket a műszer.

<< Vissza az előző oldalra