Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt napon négy személyi sérüléssel, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt az ellene érvényben lévő körözés alapján, valamint egy személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.  

Szabálysértési feljelentéssel 15 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 38, míg közigazgatási bírságot 7 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 496 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!

Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra