Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt napon két személyi sérüléssel, valamint tizennégy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két férfival szemben pedig azért intézkedtek, mert ellenük elfogató parancs volt érvényben.

Szabálysértési feljelentéssel 14 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 20, míg közigazgatási bírságot 29 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 568 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során egy  esetben sem mutatott pozitív eredményt a műszer.

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra