Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A  Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány tizennégy személyt fogott el, akik közül hetet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három személlyel szemben elfogatóparancs volt érvényben, valamint négy személyt egyéb ok miatt fogtak el. Kollégáink két embert állítottak elő, akik bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

 Az egyenruhások a megye útjain 479 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 15 esetben éltek a rendőrök, 23 személy esetében közigazgatási, míg 33 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra