Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány tíz személyt fogott el, ebből ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat az ellene érvényben lévő körözés alapján, két külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.  

 Szabálysértési feljelentéssel 26 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 40, míg közigazgatási bírságot 31 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 884 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 4 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra