Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában hét személyi sérüléssel, és tizenegy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, és egy külföldi személy az ország területén jogellenesen tartózkodott.  Kollégáink kilenc embert állítottak elő, hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és hat magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 385 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 5 pozitív eredményt mutatott a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 17 esetben éltek a rendőrök, 76 személy esetében közigazgatási és 17 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra