Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány kettő személyt fogott el, egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, és egy férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben. Kollégáink tizenkettő embert állítottak elő, négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és nyolc magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 466 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során egy pozitív eredményt mutatott a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 23 esetben éltek a rendőrök, 7 személy esetében közigazgatási és 36 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra