Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel, és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, és szintén egy külföldi személy az ország területén jogellenesen tartózkodott.  Kollégáink hat embert állítottak elő, négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és kettő magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain  427 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során kettő pozitív eredményt mutatott a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 10  esetben éltek a rendőrök, 7 személy esetében közigazgatási és 25 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra