Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel, és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, kettő külföldi személy az ország területén jogellenesen tartózkodott, és egy fő pedig egyéb ok miatt került elfogásra. Kollégáink hét embert állítottak elő, egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és hat magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 613 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 5 pozitív eredményt mutatott a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 46  esetben éltek a rendőrök, 55 személy esetében közigazgatási és 30 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra