Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a tegnapi napon két személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, akik közül ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Előállítás hat ember esetében történt, akik bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

Az egyenruhások a megye útjain 368 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során pozitív eredmény nem mutatott a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a járőrök, 17 személy esetében közigazgatási, míg 18 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében kéri a gépjárművezetőket, hogy közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra!

A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra