Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, és egy férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben. Kollégáink egyéb ok miatt további négy magyar állampolgárral intézkedtek és állítottak elő őket.

Az egyenruhások a megye útjain 502 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 pozitív eredményt mutatott a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 10  esetben éltek a rendőrök, 41 személy esetében közigazgatási és 44 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra