Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és tizenegy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, és három férfi ellen pedig elfogatóparancs volt érvényben. Kollégáink öt embert állítottak elő, egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja és négy magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 554 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során a műszer 1 esetben mutatott pozitív eredményt. 

Szabálysértési feljelentéssel 11  esetben éltek a rendőrök, 20 személy esetében közigazgatási és 30 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra