Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig azért, mert az ország területén jogellenesen tartózkodott.

Előállítás hét esetben történt, 3 embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, 2 személyt ittas vezetés miatt, illetve egyéb okból kifolyólag 2 főt kísértek kollégáink a rendőrkapitányságra.

Az egyenruhások a megye útjain 416 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a rendőrök, 9 személy esetében közigazgatási, míg 15 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét:

  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

...hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra