Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, és egy férfi ellen pedig elfogatóparancs volt érvényben, egy külföldi személy az ország területén jogellenesen tartózkodott, és három fő pedig egyéb ok miatt került elfogásra. Kollégáink kettő embert állítottak elő egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 489 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során a műszer 2 esetben mutatott pozitív eredményt. 

Szabálysértési feljelentéssel 25  esetben éltek a rendőrök, 14 személy esetében közigazgatási és 31 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra