Győr-Moson-Sopron megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a tegnapi napon egy személyi sérüléssel, és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány két személyt fogott el, akik ellen érvényes körözés volt kiadva. Kollégáink hét embert állítottak elő, hármat azért, mert bűncselekmény elkövetésével voltak gyanúsíthatók, kettőt ittas vezetés miatt, egyéb okból kifolyólag pedig két személlyel szemben intézkedtek.

Az egyenruhások a megye útjain 364 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 25 esetben éltek a járőrök, 210 személy esetében közigazgatási, míg 45 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében kéri a gépjárművezetőket, hogy a kora tavaszi, változékony időjárási viszonyokra legyenek tekintettel, közlekedjenek türelmesen, toleránsan! A reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra