Győr-Moson-Sopron Megyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány összesen tíz személyt fogott el, illetve állított elő, hét személyt tetten értek, illetve bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, és három személy pedig egyéb ok miatt került előállításra.

Az egyenruhások a megye útjain 578 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 21 esetben éltek a rendőrök, 9 személy esetében közigazgatási, míg 60 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra