Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra mérlege számokban.

Az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 110. kilométerszelvényében, Győr térségében, 2021. május 15-én 14 óra 10 perckor. Egy 39 éves ikrényi férfi közlekedett személygépkocsival Hegyeshalom felől, Budapest irányába, a belső forgalmi sávban. Haladása során, járműve sebességét nem az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg, amelynek következtében az esőtől nedves útfelületen megcsúszott. Az autó előbb bal oldalával a pályatesteket elválasztó belső szalagkorlátnak, majd a külső forgalmi sávban haladó gépkocsinak ütközve a vízelvezető árokba borulva állt meg. A baleset során személyi sérülés nem történt.

.

A szolgálatot ellátó állomány összesen tizenhárom embert fogott el, közülük egy férfivel szemben körözés volt érvényben.

Az egyenruhások 260 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során három járművezető esetében jelzett pozitív értéket a műszer.

A rendőrök Győrben a Bácsai úton ellenőriztek egy robogóval közlekedő 58 éves helybéli férfit 2021. május 15-én 16 óra 32 perckor, továbbá 20 óra 49 perckor Harkán, a Nyéki úton egy gépjármű 54 éves sofőrjét, valamint 22 óra 36 perckor Sopronban, a Hajnal téren egy autó 40 éves vezetőjét. Az intézkedések során velük szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami mindhárom esetben pozitív értéket mutatott, ezért őket további mintavétel érdelében a helyi rendőrkapitányságokra előállították.

<< Vissza az előző oldalra