Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra mérlege számokban.

A rendőrök egy személyi sérüléssel, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.

A szolgálatot ellátó állomány összesen huszonnyolc embert fogott el, ebből hetet bűncselekmény elkövetése közben tetten értek a rendőrök, hárommal szemben pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján intézkedtek. 

A járőrök intézkedéseik alkalmával 40 közigazgatási bírságot szabtak ki, és 19 esetben szabálysértési feljelentést tettek.

Az egyenruhások 331 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során öt járművezetőnél jelzett pozitív értéket a műszer.

A győri rendőrök 2021. május 20-án 19 óra 59 perckor Pannonhalmán, a Hunyadi utcában, a csornai egyenruhások 14 óra 50 perckor a város belterületén, a Soproni úton, továbbá a soproni járőrök 21 óra 17 perckor, a határátkelő közelében, a mosonmagyaróvári rendőrök pedig 2021. május 21-én 1 óra 32 perckor, a Soproni utcában igazoltattak összesen három gépjárművezetőt és egy elektromos kerékpárral közlekedő férfit. Mind a négy sofőr esetben alkoholtesztert is alkalmaztak, ami mindegyiküknél pozitív értéket jelzett, ezért további mintavételre az illetékes rendőrkapitányságokra előállították őket.

 
<< Vissza az előző oldalra