Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és tizenkettő anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, egyéb ok miatt pedig három emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 315 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelyből 2 pozitív eredményt mutatott.

Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a rendőrök, 26 személy esetében közigazgatási, míg 18 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A rendőrség az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülése érdekében:

  • A kora reggeli párás időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Fontos a közlekedési szabályok betartása, valamint a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.


...hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra