Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és öt anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány tizenöt személyt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, tíz férfit az ország területén való jogellenes tartózkodásuk miatt, egyéb okból kifolyólag pedig két emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 445 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelyből 6 pozitív eredményt mutatott.

Szabálysértési feljelentéssel 24 esetben éltek a rendőrök, 53 személy esetében közigazgatási, míg 42 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • Mindig kipihenten üljenek a kormány mögé, és soha ne vezessenek fáradtan, vagy alkohol fogyasztását követően!
  • Igyanak az átlagosnál nagyobb mennyiségű folyadékot, és mindig legyen ásványvíz, vagy üdítőital önöknél, akkor is, ha gyalogosan közlekednek!
  • Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, óvatosabban, számítva az ilyenkor természetes koncentráció- és reflexcsökkenésre.
  • Haladásuk során tartsanak nagyobb követési távolságot, és akkor is türelmesek maradjanak, ha az utak zsúfolttá válnak!

...hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra