Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel, illetve tizenegy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, további négy személlyel szemben pedig egyéb okból intézkedtek a rendőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 384 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során pozitív eredményt egy sofőrnél sem mutatott a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a rendőrök, 27 személy esetében közigazgatási, míg 39 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek elkerülése érdekében a fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek!

A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra