Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában hét személyi sérüléssel és tizenhárom anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy fővel szemben pedig egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 582 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelyből 6 pozitív eredményt mutatott.

Szabálysértési feljelentéssel 3 esetben éltek a rend őrei, 12 személy esetében közigazgatási, míg 28 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra