Győr-Moson-Sopron megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel, illetve három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, akik közül négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján, három személlyel szemben pedig egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.  

Az egyenruhások a megye útjain 571 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során három esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 8 esetben éltek a rendőrök, 43 személy esetében közigazgatási, míg 33 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra