Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában hat személyi sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány tizenegy személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet az ellene érvényben lévő körözés alapján, hat külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.

Rendőreink bűncselekmény elkövetése miatt három személyt, ittas vezetés okán szintén három főt, illetve egyéb okból kifolyólag egy embert állítottak elő.

Szabálysértési feljelentéssel 10 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 20, míg közigazgatási bírságot 96 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 345 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során két esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy mindig kipihenten üljenek a kormány mögé, és soha ne vezessenek fáradtan, vagy alkohol fogyasztását követően!

Ha megállnak a gépkocsival, lehetőleg ne napos helyen tegyék azt! Ha az álló gépjárműben gyermek, vagy házikedvenc marad, véletlenül se hagyják őket bezárva, felhúzott ablak mellett, mert a felforrósodott utastérben ennek akár életveszélyes következményei is lehetnek!

Soha ne induljanak útnak lapos, alacsony nyomású gumikkal! És azt se felejtsék el, hogy nyáron a téli gumiabronccsal közlekedő gépkocsik nemcsak több üzemanyagot fogyasztanak, hanem fékútjuk is megnő!

 … hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra