Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, ötöt az ellene érvényben lévő körözés alapján, két külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.   

Szabálysértési feljelentéssel 16 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 43, míg közigazgatási bírságot 25 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 537 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy a megnövekedett forgalomban a lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése. A biztonságos közlekedés érdekében az Önök előtt haladó járműtől mindig olyan távolságot tartsanak, hogy annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjanak állni. A szakértők azt tanácsolják, hogy a mindenkori követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva az Önök által vezetett jármű két másodperc alatt megtesz.

...hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra