Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hatot az ellene érvényben lévő körözés alapján, valamint egy személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.  

Szabálysértési feljelentéssel 14 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 41, míg közigazgatási bírságot 26 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 410 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

 A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét,  hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! Szürkületben, sötétedéskor lakott területen kívül is számítsanak a munkába, iskolába, illetve onnan induló, gyalogosan vagy kerékpárral közlekedők megjelenésére! Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!

 

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra