Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, ebből ötöt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján.   

 Szabálysértési feljelentéssel 21 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 56, míg közigazgatási bírságot 27 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 555 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel előzzék meg a közlekedési baleseteket. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzanak az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel legyenek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra