Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel és  hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány kettő személyt fogott el, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben. Munkatársaink tizenhárom embert állítottak elő, hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja és hét magyar állampolgárt pedig egyéb ok miatt.

Az egyenruhások a megye útjain 802 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során a műszer 6 esetben mutatott pozitív eredményt. 

Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a rendőrök, 221 személy esetében közigazgatási és 38 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra