Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy halálos kimenetelű balesetben egy személy vesztette életét, míg négy baleset könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 11 személyt fogott el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, míg 5 külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök nyolc személyt állítottak elő, közülük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés két esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra