Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy halálos kimenetelű balesetben egy személy vesztette életét, míg egy súlyos és kettő könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, akik közül hét főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, míg egy külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök 10 személyt állítottak elő, közülük öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 12 esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra