Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy súlyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, akik közül öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, három külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök 12 személyt állítottak elő, közülük hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra