Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül két halálos kimenetelű balesetben két személy vesztette életét, míg egy baleset súlyos és kettő könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, ebből két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök hét személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra