Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, egy pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány két személyt fogott el, egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy embert pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 14 személyt állítottak elő, ebből kilenc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.