Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 72 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában nyolc személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből három súlyos, öt pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 19 személyt fogott el, közülük négy embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 11 főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök 20 személyt állítottak elő, ebből nyolc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 18 esetben történt.