Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.
A szolgálatot ellátó állomány 10 személyt fogott el, közülük hat embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 12 személyt állítottak elő, ebből nyolc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.