Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek könnyű sérüléssel végződtek.

A szolgálatot ellátó állomány összesen nyolc személyt fogott el, közülük négy embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, négy főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 11 esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra