Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek könnyű sérüléssel végződtek.

A szolgálatot ellátó állomány összesen kilenc személyt fogott el, közülük négy embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, őt főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

A rendőrök 10 személyt állítottak elő, ebből két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra