Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül egy súlyos, három pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, ebből három embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg egy személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 11 személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.

 
 

 

<< Vissza az előző oldalra