Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül 2 súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány tizenkettő személyt fogott el, ebből négy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg négy személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök hat személyt állítottak elő, ebből két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra