Hajdú-Bihar megyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában hat személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből egy balesetben egy személy vesztette életét, kettő súlyos és három könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három embert a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök hét személyt állítottak elő, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra