Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

A szolgálatot ellátó állomány 27 személyt fogott el, közülük három főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg 20 külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kilenc esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra