Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami súlyos sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, közülük három embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, öt főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 

A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra