Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amiből három súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két embert pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 13 személyt állítottak elő, ebből négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.