Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami súlyos sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, közülük három embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt. 

A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 10 esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra