Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két embert a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg négy külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt. 

A rendőrök 11 személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.

 
 

 

 

<< Vissza az előző oldalra