Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek súlyos sérüléssel végződtek.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, közülük négy embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, két főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 

A rendőrök 13 személyt állítottak elő, ebből hét főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.

<< Vissza az előző oldalra